Munkásság

1965-1985-ig a komlói Erkel Ferenc Zeneiskolában zenetanárként működött.
1985-ben Lantos Ferenccel közösen megszervezték az ANK Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskolát Pécsett. 1985 óta a
pécsi Apáczai Központ Művészeti Iskola, majd 1992-től az ANK Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskola Zenei
tagozatának vezetője.

1990-1994-ig Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen
(Zeneakadémia) egy hazai és egy nemzetközi improvizációs kurzust vezetett.

1993-2004-ig a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar, Zeneművészeti
Intézetében, hangszeres improvizációt, zongorát tanított, és komplex művészeti szemináriumot vezetett, szintén
Lantos Ferenccel közösen.

1968-tól Lantos Ferenccel kidolgozta a zenei és vizuális művészeti oktatás integrált
rendszerét, és ennek részeként tanítványai számára bevezette a zenei improvizáció módszeres oktatását, melyben
szerepet kapott a jazz improvizáció is.

1988-ban megszervezte az I. Országos Zeneiskolai Improvizációs
Találkozót, majd 1996-ban a II.-, 1999-ben a III. Improvizációs Találkozót.

1998-ban a Művelődési és Közoktatási Minisztérium felkérésére kidolgozta
a művészeti-, zeneiskolai IMPROVIZÁCIÓ tantárgy 12 évfolyamra szóló tantervét, amely az 1998-99-es tanévtől
kezdve bevezetésre került.

1977-től a Pécsváradi Művészeti Műhelyt, 1979-től a Komlói Művészeti
Műhelyt vezette egészen 1985-ig. 1975-től számos előadást, bemutatót és továbbképzést tartott az integrált
művészeti nevelésről, többségében Lantos Ferenccel közösen, az ország különböző városaiban és külföldön. (1980
ISME, 1985, 1986 Varsó, 1982 Remscheid, 1987 Utrecht, Magyar-Holland Kulturális Hét, 1988 Ungvár, 1989, 1990
ISME, Helsinki, 2004. Jaročin, 2004 SYMMETRY: ART AND SCIENCE TIHANY CONGRESS –lecture with organ
concert)

Előadások, koncertek:

  • 2014. okt. 8. – okt. 22. – nov. 5. – nov. 26. előadás-sorozat:
    • Budapest, Bartók Emlékház (MŰVÉSZETI OKTATÁS – EMBERNEVELÉS;
      Természet-Rend-Alkotás-Művészet)
  • 2015. jún. 16. előadás:
    • Budapest, Magyar Tudományos Akadémia (A művészet és a művészetoktatás hatása az
      emberi életre)
  • 2015. szept. 16. – okt. 8. – nov. 11. előadás-sorozat:
    • Budapest, Bartók Emlékház (IMPROVIZÁLJUNK EGYÜTT)
  • 2015. szept. 26. előadás:
    • Magyar Művészeti Akadémia (Zene és vizualitás kapcsolata az oktatásban)
  • 2015. okt. 16. – 2016. jan. 22. – márc. 18. – ápr. 29. előadás-sorozat:
    • Keszthely, Életfa Általános és Alapfokú Művészeti Iskola (MŰVÉSZETI OKTATÁS –
      EMBERNEVELÉS; Természet-Rend-Alkotás-Művészet)
  • 2016. szept. 21. – okt.12. – nov. 16. – dec. 1. előadás-sorozat:
    • Budapest, Bartók Emlékház (ISMERJÜK MEG BARTÓK ZENEI NYELVEZETÉT)
  • 2016. őszétől a Pécsi Tudományegyetemen Improvizáció tantárgyat tanít
  • 2017. február 13.
    • Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar, (Az improvizáció szerepe a zenei
      képzésben)
  • 2017. február 22.
    • Érd, Lukin László AMI (Apagyi Mária: Zongorálom – Kreatív zongoratanulás)
  • 2017. október
    • Varsói Zeneakadémia, előadás, workshop és koncerten való közreműködés
  • 2017. október 16.
    • Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar, „Mester és Tanítvány” címmel improvizáció-koncert tanítványával Pásztor Mátyással, ezt követően Improvizáció-nap vezetése.
  • 2018. január 27.
    • Pécs Tudásközpont,
      Interdiszciplináris kapcsolatok a természet, a zene és a vizualitás között
  • 2018. október 25.
    • Komló Zeneiskola,
      Interdiszciplinaritás a művészeti nevelésben, kreatív gyakorlatok
  • 2022. jún. 10.
    • Gyökerek és virágzás – A Pécsi Martyn Ferenc Szabadiskola programja
  • 2022. június 25., 2023. június 25.
    • A Múzeumok éjszakáján szóló koncert – Pécs
  • 2022. júl. 9. és 27.
    • Szóló koncert – Balatonfüred Zsdrál Galéria
  • 2022. nov.14., 2023. márc. 10.
    • Előadás, gyakorlati foglalkozás, zongorázás a Budapesti Hubay Jenő Zeneiskolában
  • 2023. május 13.
    • Lantos Ferenc kiállításán, „Interdiszciplinaritás a művészetben” címmel
      Kreatív Zenei és Vizuális játékok (Nemes Judit képzőművésszel)
      Balatonfüred, Zsdral Galéria
  • 2023. augusztus 4.
    • Kapcsolatok címmel zongorakoncert – Balatonberény
  • 2024. április 26.
    • Kapcsolatok címmel zongorakoncert (Közreműködik Vörösné Dr. Udvardy Gizella oboaművész) – Pécs
  • 2024. május 23.
    • Előadás és improvizációs kurzus vezetése Mohácson

Számos improvizációs mesterkurzus vezetése is a nevéhez fűződik:

  • 1984. Debrecen, zenetanárok részére. A vizuális programot Lantos Ferenc
    vezette
  • 1985 és 1987. Orosháza, kiemelkedő növendékek részére szervezett nyári
    táborban
  • 1986-87. Budapest, zenetanárok részére, havi egy alkalom
  • 1986. Varsó, Chopin Zeneakadémia
  • 1988. Ungvár, zeneművészeti szakközépiskolások részére
  • 1990. Szeged, zenetanárképzősök részére
  • 1990-1994 Budapest, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
  • 2000-2002 Budapest, Improvizáció tanítás Király Csaba International Piano Master
    Class kurzusán
  • 2003 és 2005. Róma, Római Magyar Akadémián a római zeneakadémisták
    részére

A fenti tevékenységek mellett még nyári táborok vezetését is végezte:

  • 1981-1997. Paks, Pécs, Almamellék, Lantos Ferenccel közösen
  • 1988. Tatabánya, Nemzetközi Jazz táborban
  • 1997. Tatabánya, Lantos Ferenccel közösen, Nemzetközi Jazz táborban)
  • 1996-2000-ig a ZETA (Zenetanárok Társasága)
    Komplex Művészeti Szekciójának vezetője (Lantos Ferenccel közösen)

Apagyi Mária 1991-től rendszeresen kamarazenei és szóló zongora és
orgonakoncerteken szerepel.